Megjelent az új KAP menetrend
A Közös Agrárpolitika (KAP) frissített menetrendje már elérhető az agrárium számára! A program számos támogatási lehetőséget kínál a mezőgazdasági termelők, erdőgazdálkodók és más agrárszereplők számára.
Új KAP menetrend – pályázatok, amikre nagyon várnak a gazdák
Az új KAP menetrend alapján, cikkünkben igyekeztünk összefoglalni azokat a kiemeltebb területeket, amelyek már most nagy népszerűségnek örvendenek.
A feldolgozó üzemek fejlesztésére, valamint komplex fejlesztésére vonatkozó pályázatok (ÉLIP pályázatok) már meghirdetésre kerültek, a kis ÉLIP 2024 augusztusában nyílik meg, míg „nagytestvérére”, 2024 szeptemberétől lehet pályázni. Hogy pontosan mit is támogat a két felhívás, ebben a cikkünkben elolvashatja.
Az állattartó telepek fejlesztését célzó pályázat 2024 második negyedévében kerül meghirdetésre, és a támogatási kérelmek 2024 negyedik negyedévétől 2025 második negyedévéig nyújthatók be. Ezen kívül az állattartó telepek megújítását támogató pályázat is ebben az időszakban lesz elérhető. A két pályázatot összefoglalóan ÁTK pályázatoknak is nevezzük. Bővebben a támogatott lehetőségekről cikkünkben olvashat.
Kiemelt területet képez még a kertészeti ágazat. A kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és post-harvest fejlesztések támogatása című pályázat már megjelent, 2024 szeptemberétől várják a támogatási kérelmeket a mezőgazdasági termelőktől. Erről a pályázatról bővebben itt olvashat. Továbbá, a kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása is a napokban vált elérhetővé, és a támogatási kérelmeket itt is 2024 szeptemberétől fogadják. Már most nagy érdeklődést mutat a díszkertészeti-, és zöldterület kezeléssel foglalkozó kisvállalkozásokat támogató pályázat – ennek megjelenését még 2024. második negyedévében várjuk, de a beadás várhatóan csak a negyedik negyedévben fog megkezdődni.
Ezúttal sem maradhatnak ki a fiatal gazdák a támogatásból! A fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása 2024 harmadik negyedévében várható, és a kérelmek benyújtásának időszaka 2024 negyedik negyedévétől 2025 első negyedévéig tart majd várhatóan.
A gazdaságátadás és gazdaságátvétel támogatása 2024 negyedik negyedévében jelenik meg, és a kérelmeket 2025 első negyedévétől 2025 negyedik negyedévéig lehet benyújtani.
Egyéb területek
A fentieken túl, a menetrend még számos kiírást tartogat többek között az erdőgazdálkodás, az öntözéstechnika, az állatjólét, növényvédelem területén is.
Az új KAP menetrendet ide kattintva megtekintheti, ha szeretne tájékozódni a dátumokról.
Összefoglalva, az új KAP menetrend gazdag lehetőségeket kínál a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szektor szereplői számára, hogy fejlesztéseiket és beruházásaikat támogatásokkal valósíthassák meg.
Amennyiben bármelyik lehetőség felkeltette érdeklődését, és szeretne többet megtudni az érkező pályázatokról, igényeljen ingyenes konzultációt kollégáinktól!